Gyermekkoromban sokszor hallottam környezetemben ezt a nevet: Gyúrity, amikor egy bizonyos irányba tartottunk, illetve a szomszédos faluba mentünk. Tudtam, hogy helységnév, de a térképen nem találtam ilyen nevű települést. Egyszer, a ’80-as évek derekán a barátaimmal átmentünk a szomszédos faluba - ami nyári úton csak 5 km-re volt - hogy megmutassák nekem, hol is van Gyúrity, ámde nem ez a név szerepelt a helységnevet jelölő táblán. A kicsiny település közvetlenül a szerb határ mellett, Bajától délre mintegy 25 km-re található. Első alkalommal egy 1425-ben datált oklevélben említik a falut, mint Szentgyörgy. Ezt az elnevezést valószínűleg első templomáról kaphatta, melyet Szent György tiszteletére szenteltek fel. A török hódoltság idején betelepült szerbek formálták a nevét Gyúrityra, amely máig használatos a környező falvakban. A jelenlegi Bácsszentgyörgy nevét 1947-ben kapta A három nemzetiségű községben nem a tégla volt a jellemző építési anyag, hanem vályogból és döngölt földből építkeztek. Egyetlen nagy téglaépület található itt, ez a templom, amelyet 1911-ben építettek. A főutcára vezető út, amelyet napjainkban Petőfi utcának hívnak, északi oldalán, a szélső házakhoz közel voltak egykoron a vályogvető gödrök. Ezt a településrészt a mai napig „laposnak” nevezik a helybéliek. Itt kezdődik történetünk, ugyanis nem csak vályog készült itt, hanem tégla is. Majsztrovics Teréz a faluban született 1934-ben, és itt is él boldog házasságban férjével a Petőfi utca első házában. Házasságkötésük után szerettek volna családi fészket építeni és ezt téglából képzelték el. Ezért Kádi néni (Majsztovics Teréz) megkereste sógornőjét, Blancsák Józsefné, született Elmer Magdolnát, aki testvére Elmer József csátaljai egyéni építési vállalkozónak. Elmer József és fia (szintén József ) már korábban is égettek téglát pl. a saját házuk építéséhez Csátalján. A két asszony 1959-ben kezdett téglakészítéssel foglalkozni. Felfogadták Elmer Józsefet és fiát, akik bérbe égették ki az elkészült terméket. Ezeket a téglákat ekkor még eladásra szánták. A két téglavetőnő számára két segédmunkás készítette elő az agyagot a téglavető asztalra, amint az a képen is látható. A hölgyek a tégla vetését végezték. A vetőládákat a férjezett nevük monogramjával jelölték meg, miszerint BJ volt Blancsák Józsefné és FFNÉ volt Fehér Fülöpné (Kádi néni) jele. A fényképek 1962. november 17-én készültek, amikor Fehér Fülöp és felesége elkezdte építeni házukat. Az idős házaspár elmondása alapján boksában égették ki a téglát. A téglákat 3 kategóriára osztották: flaszter, II. osztályú és III. osztályú, úgynevezett köpönyegtégla. Elmer József téglaégető és fia kivándorolt Németországba, ahonnan nem tértek már vissza. Sajnos kapcsolat híján nem tudunk több információt megtudni erről a tevékenységükről. Majsztovics Teréz és Elmer Magdolna története nemcsak azért érdekes, mert a kézi vetésű téglák készítésének az egyik utolsó képviselői, hanem, mert a jelölésük is egyedi. A jelenlegi tudásunk szerint ugyanis csak kettő téglagyártással foglalkozó nő jelölte tégláit férjezett nevével, ugyanakkor itt, ebben a kis Felső-bácskai faluban rögtön kettő is előfordul! Köszönet illeti Fehér Fülöpnét, Kádi nénit a segítőkészségéért, a vidám délutánért, a fellelhető darabokért. Köszönetemet fejezem ki Szűcs Tibor plébános úrnak is.