Még egyszer a Rozália Téglagyárról

Hozzáadás a kedvencekhez
0.00 ( 0 csillag )
Feltöltötte


0.00 ( 0 csillag )

Leírás

2010 karácsonyán jelent meg az Óbudai téglagyárak c. tanulmánykötetem, melyet azután több helyen is bemutattam az érdeklődő közönségnek. A legelső könyvbemutató során elmondtam, hogy az egyik történet hiányos, mert a Rozália téglagyár alapításáról semmit nem sikerült megtudnom, csak azt, hogy „1890. évben Loser Mátyás úr … megszerezte a Rozália akkor még csak egy kis körkemencével bíró téglagyárat.” Néha vannak meglepő események. A könyv ismertetése után odajött hozzám egy hölgy, Magda Zoltánné, és közölte, hogy a Rozália Téglagyárat az ő dédapja, Wéber Antal alapította, és feleségéről, Beszterczey Rozáliáról nevezte el Rozália Téglagyárnak. A továbbiakban kaptam fényképeket is Wéber Antalról, Beszterczey Rozáliáról és leszármazottaikról. Egyidejűleg megkaptam a családi legendát Wéber Antalról, amely így szól: (Mottó: Az anekdota akkor is kincs, ha már minden részletét történetileg nem lehet pontosítani.) Ezt az anekdotát többször elmesélte dr. Nagy Pál, a család tagja, Magda Zoltánné nagybátyja. A kapott történet: „Antal bácsi hajógépész (vagy gépész hajóskapitány) egyszer egy társaságba került Alexandriában az egyiptomi alkirállyal. Az alkirály pedig megragadva az alkalmat, felvetette, hogy milyen jó lenne egy alexandriai ültetvényen egy nagy teljesítményű korszerű öntözőrendszer. Antal bácsi pedig azt mondta, hogy ő le tudja gyártatni Angliában, és egy-két nap alatt meg tudja tervezni költségvetéssel együtt. Ebben meg is egyeztek majd néhány nap múlva Antal bácsi visszatért a tervekkel és a költségvetéssel. Ennek lényege az volt, hogy a megfelelő teljesítményű szivattyú rendszert 6 hónap alatt le tudja gyártatni Angliában. Egy adott hajójárattal ide szállíttatja napra pontosan 6 hónap múlva, és ennek költsége 60 ezer angol font. Az alkirály el is fogadta az ajánlatot és odaadta a teljes összeget. Antal bácsi a pénzzel elutazott. Telt múlt az idő. Antal bácsi el volt foglalva a munkákkal, mert 6 hónap egy ilyen gyártásra rövid idő, és értesítést nem küldött semmiről. Az idő Egyiptomban lassabban telt, és néhány hónap múlva jöttek a tanácsadók, hogy már biztosan megszökött a magyar gépész a pénzzel és ebből alkirály uram semmit nem fog látni, kár volt ennyi pénzt oda adni előre. Mit tehetett az alkirály, hallgatta a tanácsadóit. Csakhogy eltelt a 6 hónap és a megadott hajójárattal napra pontosan megérkezett Antal bácsi a teljes öntöző rendszerrel. Az alexandriai kikötőből a hírvivők rögtön értesítették is az alkirályt (aki, gondolom örült a jó hírnek). Ezután Antal bácsi összeszerelte az öntözőrendszert és üzembe helyezte, amellyel az alkirály annyira elégedett volt, hogy Antal bácsit kinevezte főmérnökének. Ez egy nagyon jól fizetett állás volt. (Ilyen gőzgépes átemelőszivattyút még láttam 1958-ban a Bodrogközben Törökéknél, vagy hasonlók láthatók a londoni British Múzeumban. megj. a szerző) Nem tudom, hány év telt el, de Antal bácsi felesége két gyermeket is elveszített (mintha nem tudta volna kihordani). Mikor itthon voltak látogatóban és az orvosoknak elmesélték a terhességi problémákat, az orvosok azt tanácsolták, hogyha gyereket szeretnének nem szabad visszamenni, mert az alexandriai klíma nagyon megterheli a feleség szervezetét. Ezért Antal bácsi visszament és kénytelen volt felmondani a jól jövedelmező állását. Az alkirály pedig értékelve Antal bácsi szolgálatát komoly végkielégítést adott Antal bácsinak, amely pénzből Óbudán a Rozália téglagyárat alapította.” A történethez tartozik egy nagyon figyelemre méltó politikai fejezet is, amit nagyon sajnálatosan ma már nem alkalmaznak. Az alkirály ugyanis bekérette azokat a tanácsadókat akik azt mondták, hogy Antal bácsi megszökött a pénzzel és nem fog visszatérni, és a meztelen talpukra 25 botütést méretett. (Ez üdvös lenne néha napjainkban is.) Eddig a történet. Az adatközlő hölgy elmondása szerint az orvosok ajánlása bevált, mivel nagyapja – Wéber János 1869, majd húgai, Anna és Rozália – már Budapesten születtek. Így szól tehát a Budapest határánál, de Solymár területén létesített Rozália téglagyár alapításának története. Valószínű, hogy ennél többet nem is fogunk megtudni a gyár alapításáról mivel Solymár, a solymári gyár és bányájának területe 1952-ig a Szentendrei Járási Hivatalhoz tartozott, ennek iratai viszont a II. világháború során elpusztultak. A Rozália Téglagyár téglabélyege: mélyített téglányban domború RTGY felirat, valamint lesarkított mélyített hatszögben domború – RT – és a vetőláda sorszáma lett. Ez utóbbi valószínűleg időben a későbbi téglajel lehetett. A Loser Mátyás-féle Rt.-t 1896-ban „a múlt évben beállott és mindenütt rombolólag ható pénzválság”-ra hivatkozva felszámolták. Wéber Antal, mikor eladta a téglagyárat, bizonyára csak részvényeket kapott, amelyekre most csak igen kis összeget fizettek. Wéber Antal és Blum Antal perelték az eljárást, de a pert elvesztették. A gyár Lőwy Ignác,majd Fried Zsigmond bérlők vezetésével tovább működött, de a világháborús nehézségek – munkáshiány, szénhiány – miatt 1916 körül leállt. Nyolc év szünetelés után, 1924-ben Szappanos Imréné sz. Muschong Borbála vásárolta meg, és vezette az 1948. évi államosításig. Később az Újlaki gyárhoz csatolták, majd 1990-ben a Wienerberger Téglaipari Zrt. vásárolta meg, és üzemelteti napjainkig az utolsó óbudai téglagyárat.

Köszönet Magda Zoltánnénak az adatok szíves átengedéséért.

 

Részletek

Forrás Jeles téglák, jeles emlékeink 14: 90-91
Szerző Kádár József

Hely

Solymár, Magyarország, Europa

Értékelés

Értékelés