A Téglagyár-dűlő másodikként használatba vett nagyobb egysége volt a Jászberényi út és Gránátos út közötti, a Kozma utcáig terjedő térség. A Jászberényi út déli oldala nagy, több részre osztott terület volt. Délnyugati részén, a Lechner-téglavető mellett feküdt a Weber-féle téglavető. Keleti részén, üres területen volt a korábban alapított Zitterbarth-féle téglavető. A két kisebb téglavető telep között kapott helyet 1838-ban az az új gyár, mely a kőbányai tégla­gyárak sorában nem a legkorábbi, de a legjelentősebb gyár, gyárcso­port lett. Ezt már több mint 160 éve alapították, mégis hivatalos nevének egymást követő több változása, majd megszűnése után, közis­mert neve mindmáig: „A Drasche" Kőbánya - már alapításakor - legnagyobb téglagyára az 1838-ban, a Jászberényi út mellé települt Miesbach-Drasche-féle téglagyár volt, mely 1868-ban Kőszénbánya's Téglagyár Társulat Pesten néven részvénytársasággá alakult (KTTP). A területileg sok változáson átesett gyár története - időben -három fő szakaszra osztható: 1838-tól 1868-ig: a Miesbach-Drasche korszak. 1868-tól 1948-ig: a Kőszénbánya's Téglagyár Társulat Pesten korszak 1948- az államosítástól napjainkig. Alois Miesbach (1791-1857), osztrák vállalkozó a morvaországi Roschitzban született. 1820-ban kezdett téglagyártással foglalkozni az akkor még Bécsen kívül fekvő Wienerbergen. Kiváló szervező volt, a megvásárolt, kis teljesítményű téglavetőt nagyüzemmé fejlesztette, rö­videsen több gyára lett. Mivel a nagymértékű termelést nem lehetett az addig hagyományos tüzelőanyagokkal megoldani, gyáraiban Értért a kemencék kőszénnel való fűtésére. A szükséges szénmennyiség biz­tosítására szénbányákat vásárolt, illetve nyitott meg. Ebben a kór­ban a szükséges, nagy tömegű szén szállítása a bányáktól a kemencé­kig komoly szervezési munkát jelentett. Különösen, ha meggondoljuk, hogy az első gőzvonat Angliában is csak 1825-ben indult el. A szénel­látás szervezésében 1829-től volt Miesbachnak munkatársa unoka­öccse, Heinrich Drasche. Az 1830-as évek végére Alois Miesbach Európa egyik legjelentősebb téglagyártója lett. Ez időben Pesten és Budán is több téglavető működött: pl. Óbudán a Zichyek által alapított kiscelli téglavető, már 100 éve. Az 1838-as nagy árvíz után Pest város tanácsa szerződést kötött Miesbachhal, egy nagyteljesítményű téglagyár azonnali felállítására. Ehhez 52 kis-hold területet bocsátottak rendelkezésére Kőbányán, a Jászberényi út 43-47. szám alatt, a ma Porcelán utca utáni szakaszon. „A szükséges szakértőket Bécsből leküldte Pestre. Itt fúrások által megvizsgáltatta a talaj minőségét, majd tervbe vette, hogy 800 főnyi munkáslétszámot foglalkoztat az üzemben és jpindjárt az első évben 3 millió téglát készíttet. Azt tervezte, hogy úgy kiterjeszti üzemét, hogy évi 14 millió téglát tudjon készíteni. Terve megvalósítása céljából bérbe vette a csol-noki uradalomhoz tartozó miklóshegyi és mogyoróshegyi kőszén­bányákat. [...] Az üzem működésével beigazolta, hogy képes ígéretét valóra váltani. 1838. június 9. és október 13. között már 3 209 500 drb. téglát készítettek a Miesbach-féle üzemben, amiből az összetört és egyéb célokra felhasznált téglák leszámításával október l-ig forgalom­ba kerülhetett 3138989 drb. Ezenkívül pedig készen, de kiégetetlenül állt november elején 1 459 989. drb.' A pesti üzem vezetője Carl Rit-ter von Görlich volt, a vállalkozás élére Heinrich Drasche került. Ebben a korban az itt lakó, vagy betelepülő, főleg iparosok nyerték el a budai vagy pesti polgárjogot. Ennek díja 6, 12, 24, vagy 50 Ft volt. Bár Miesbach már 1838-ban kapcsolatba került Pest Városával, mint „téglagyáros és házbirtokos", csak 1845-ben nyerte el a. pesti polgárjo­got (a legmagasabb díj, 50 Ft lefizetése mellett). Heinrich Drasche neve nem szerepel a polgárjogot nyertek sorában. Az 1841—43 közötti gazdasági pangás évei után Miesbach nagy­szabású beruházásba kezd a gazdasági fellendülés által támasztott egyre nagyobb építőanyag kereslet kielégítésére. 1840 óta már bérelte a brennbergi kőszénbánya vidéket, 1846 óta szerződéses viszonyban volt az esztergomi káptalannal az Esztergomvidéki Szénbányák kihasználása céljából. 1846-tól a tokodi bánya is a kezén volt. A város-tói újabb 93 és félholdnyi telket kért. Ez az 1838. évi telektől dél felé a Gránátos útig, illetve kelet felé a Kozma utcáig terjedő terület volt, belefoglalva a korábbi kitűzésű, kissé szabálytalanul fekvő Zitterbarth-féle téglavetőt. A terület megkapta és az 1848. évi térkép már mindkét telepen mutatja a nagyszabású és tudatos gyárépítést, a kőszénfűtésre berendezett kemencékkel. Az úttal párhuzamos sorban áll 5 égetőkemence, köztük egy-egy fel­dolgozást szolgáló épülettel. Mögöttük - a bánya felé mindenütt jó meg-közelítést biztosítva — merőleges rendben áll 17 darab hosszú szárítószín. Ez után a teljes telek hosszában látszik az agyagbánya. A régi Pesten és Budán az egyik sokáig gyártott és legelterjedtebb téglajel Alois Miesbaché volt. Sok más épület mellett, a budai, I., Fő u. 2. szám alatti lakóház is, mely az Alagút építése (1853/56) után épült, tégláin az ő jelét viselte. Heinrich Drasche, Ritter von Wartinberg (1S11-ÍH80), nagybáty­jánál Alois Miesbach-nál 1838-ban, 27 évesen kezdte meg a kőbányai téglagyár vezetését. O is kiváló szervezőnek bizonyult. A kőbányai gyárban 1845-ben már 15 millió téglát készítettek. Az évek során Budán is újabb üzemeket szerzett. A 18-19. században Budán a Széna tér fontos közlekedési csomópont volt. Ide futottak le a Bécsi kapu felől az utak, innen indult Bécs felé az országút, innen lehetett lejutni a Víziváros felé és innen indult Hűvösvölgy felé a Retek utca. A Retek utca elején, baloldalon, régóta működött egy téglavető. Az út mellett voltak épületei, agyaggödre pedig a mai Moszkva tér helyén. Az 1876-os térkép ezt még „Drasche féle téglavetődként jelzi. Ugyanez a tér­kép az utca külső végénél, a „Pasaréti téglagyárinak ismert, az akkor már „Pesti Kőszénbánya és Téglagyár Társulat" gyárát ábrázolja, ame­lyet ugyancsak Drasche Henriktől vásárolt meg. 1846-ban az Ipartestület által rendezett pesti Iparkiállításon Drasche aranyérmet kapott a gyár(ak) és termékeik fejlesztéséért. Lehet, hogy csak az ekkor 56 éves Miesbachot kívánta segíteni, de a Pest-Budai vállalat vezetését átadta öccsének, Drasche Gusztávnak. Később, az 1847. december 30-ai keletű, a másik öccsének szóló, „Instruction für meine Neffe Herrn Gustav Drasche" kezdetű utasítást Alois Miesbach és Heinrich Drasche írták alá. Drasche Gusztáv személyéről keveset tudunk. 1847-ben mint „álta­lános meghatalmazott ügyvezető" (als general-bevollmachtiger Agent) átvette a vállalat irányítását. A vállalat irodái ekkor a Nagyhíd (V, Deák Ferenc) utca 5. szám alatt voltak. Vezetésével tovább fejlő­dött, bővült a cég. 1850-ben szerzett jogot a Dorog-Tokod-Miklós-hegy-Mogyoród-Annavölgy-Csolnok térségében fekvő, majd 1864-ben a Mázaszászváron található kőszénbányákra. Ugyancsak 1864-ben a gubacsi téglagyárat és a Palatínus utcai ingatlanokat. A gyárak 1867-ben már évi 30 millió különböző téglát, dísztéglát, tetőcserepet éget­tek. A gubacsi téglagyár a pesti Duna-parton volt, a Gubacsi híd déli oldalán. A Palatinus vagy Nádor utcai ingatlan (ma Balassi Bálint u. 9-11.- Markó u. 4-6. - Falk Miksa u. 12.) korábban a Miescbach örökösöké volt, majd Drasche Henrik új földszintes lakóházat, kerí­tést, gazdasági épületeket, végül „széntelepe udvarából Dunapartra vezető csatorná"-t építtetett. Ide 1872-ben a Kőszén és Téglavető Tár­sulat csináltatott „boltajtót". Feltehetően lakossági szénkereskedés volt. Az 1857-ben, 67 éves korában meghalt Alois Miesbach, ha­talmas vagyonát, a gyárakat, bányákat Heinrich Drasche örökölte. 1867-ben a párizsi világkiállításon, mint a Monarchia legjelentősebb széntermelője mutatkozott be. A változás a pesti cég életében talán csak annyit jelentett, hogy megszűnt Miesbach téglajele. Drasche Gusztáv 1869-ben, a vállalat 22 évi sikeres vezetéséért az Iparkiállítás alkalmával megkapta a Ferenc József Rend lovagkeresztjét. Ez azonban már a vállalat második korszakának elejére esett. A Miesbach-Drasche-gyár téglajelei Alois Miesbach hamar felismerte, hogy a szép és jól megjegyezhető téglabélyeg fontos és hatékony reklámhordozó. Néhány változat után, már 1827-re kialakult az a bélyegforma, melyet az ő és Heinrich Drasche gyáraiban sokáig alkalmaztak. Ez kétoldalt, mélyítésben a monogram betűit, középen, kerek pajzs formában az osztrák címersast ábrázolja. Ezt a sablont 1838 körül, a gyors gyártelepítés időszakában Kőbányán is használhat­ták, ugyanis a bécsivel azonos jelű tégla egy belső VI. kerületi épület bon­tásából is előkerült. Nem zárható ki az sem, hogy az árvíz után hajón is szállítottak téglát Pestre. Miesbach kőbányai téglái ezt a téglajel elren­dezést megtartották, de középen pajzs formájú mélyítésben a „kihajló" koronás magyar címert alkalmazták. A pajzs oldala egyenes vagy ívelt vonalú, és mindkét forma A M, vagy M A betűelrendezéssel is készült. Nem tudjuk, Drasche magyarországi jelével mikor kezdtek téglát gyár­tani, de ezeken a Miesbach-féle elrendezésben, az egyenes oldalú pajzs­forma mellett a H D és a D H betűelrendezést alkalmazták. A szaporodó gyártósorok, vagy az egymás után használatba vett sablonok jelzésére a tégla jobb, bal, vagy mindkét fölső sarkán kerek mélyítésben számjelzést alkalmaz­tak. Valószínűleg később, keskenyebb, alul ívelt formájú betűsablont használtak ugyanazzal a címerrel. Itt is szerepel az egy vagy kétoldali kiegészítő számjel, de mind­két D betűforma magában is előfordul. Drasche Henrik téglái évente sokmillió példányban készültek, jelei igen elterjedtek voltak. A vállalatot vezető Drasche Gusztáv munkájáért ugyancsak kitüntetést érde­melt. Ugyanolyan elrendezésű, de D G monogramos tégla azonban csak egyetlen példányban ismert. Lehetséges, hogy csak a kitüntetés alkalmából, egyetlen kisebb szériát készítettek ezzel a jellel.