Kőszénbánya' s Téglagyár Társulat Pesten (KTTP)

Hozzáadás a kedvencekhez
Feltöltötte


Leírás

A Kiegyezés után Magyarországon a különböző részvénytársaságok sora alakult. Drasche Henrik téglagyárait, bányáit és ingatlanait 1868-ban 1 400 000 osztrák forintért megvásárolta a Hitelbank, és új részvénytársaság alakult 2 000 000 osztrák forint tőkével. Az új cég neve: Kőszénbánya' s Téglagyár Társulat Pesten.

 

A Társulat történetét az alapítás 150 éves évfordulójára kiadott tanulmánykötet részletesen ismerteti, ezért abból - más adatokkal kiegészítve - csak a főbb eseményeket említjük. Az Rt. tulajdonosai, főrészvényesei 1868 és 1950 között többször változtak: Hitelbank, Haas és Deutsch, Wiener Bankverein, Magyar Általános Hitelbank, Angol-Magyar Hitelbank, Budapest Vidéki Kőszénbánya, Kolendel-ving N. V. (Brüsszel), Első Hazai Takarék Bank - Polgári Serfőző és Szt. István Tápszerművek Rt. Nyugdíjintézete, Kőszénbánya' s Téglagyár Társulat Pesten (jogutód, 1945-1950). Megalakulásakor az Rt. vezető tisztségeit betöltő személyek a következők voltak: az Igazgató Tanács­ban: Drasche Gusztáv, Zsigmondi Vilmos, Kochen Jenő; a Kormányzó Tanácsban: Ebly Adolf, Kunwald Jakab, Lukács Antal, Görgey Artúr, volt honvédtábornok (1868-1871 között) vegyészmérnök.

 

Kőbánya ekkor még eléggé külső területe volt Pest városának, ahol a mindennapi élet nem lehetett könnyű. 1869-ben a kőbányai lakosság folyamodványban kérte a Várostól a közállapotok javítását. Rendezési tervet, utak kövezését, utcai világítást, „a rendőrök szaporítását", bíróságot, kórházat, hetivásár tartását, helyi lakosok bevonását a képviselőtestületbe, önálló lelkészséget, tűzoltóságot kértek. A közel kétszáz aláírással támogatott beadvány aláírói között szerepel két óhe-gyi téglagyáros, és a „Materiaverwaltung II., Ziegelfabrik Rákos", amely minden bizonnyal az új részvénytársaság volt.

 

Az új Társulat nagyarányú fejlesztésbe kezdett, aminek egyik jelen­tős eleme az égetés korszerűsítése volt. A korábbi, épített, egyterű téglaégető kemencék működtetése a berakás - égetés - lehűtés - ki­rakás szakaszaiból állt. Egy égetés legalább 12 napot vett igénybe, és nagy fűtési hő- és időveszteséggel járt. Kőbányán az első Hoffmann-rendszerű körkemencét már 1868-ban Simon mérnök tervezte, de 1873-ban már két ilyen kemencéje volt a gyárnak. Az 1857-ben feltalált Hoffmann-féle kemence kisebb kemenceegységeket állított sorba és a napi nyerstégla termelésnek megfelelően, folyamatos égetést tett lehetővé. A körkemence kezdetben kör alakban, majd páros folyosóban elrendezett, legalább 12 - néha 18 - berakónyílással kialakított kemencesor volt, központi kéménnyel, huzatszabályozó csatornákkal, tüzelőnyílásokkal. Ez ellenőrizhető, hőtakarékos égetést tett lehetővé, egyenletes téglaminőséget biztosítva.

„1868-ban szerzik be az első téglaprést. Mivel ennek kezeléséhez senki sem értett, ezért meghívták Ottó Rost Merseburg-i iparost, aki kiváló téglaipari szakember volt. Neki tulajdonítják az első szeparátor konstruálását is. Ezzel lehetett az agyagot a mészrögöktől megtisztí­tani. O állította üzembe az első magyar hidraulikus prést is. A vállalat 1877-ig kizárólag téglát, szárazon sajtolt és keresztmetszeti dísztéglát gyártott. [...] A Hoffmann-féle körkemencénél a füstgázok elvezetése a kamra talpán történik és így ez a ke­mencerendszer az alsó füstelvezetésű rendszer alaptípusa, volt. A felső füst­elvezetésű körkemencék első típusát 1879-ben Simon és Rost építették, melyet 1882-ben szabadalmaztattak is." Érdekes a magas kéményt igénylő körke­mencék telepítése, ugyanis két körke­mence közé csak egy kéményt építettek. Az 1890-es években már 2 + 2 + 2 körkemence állt a Jászberényi út mentén. 1896-ban 350 munkást foglalkoztattak, a „gépeket több gőzgép hajtja összesen 300 lóerő munkabírással."

 

A Retek u. 83. sz. alatti pasaréti téglagyár „foglalkoztat mintegy 240 munkást, a gépeket 30 lóerejű gőzgép hajtja. Készít mindennemű téglát és fedélcserepet.' A Pasaréti út e szakaszának „létesítését 1880-ban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa javasolta. Előtte a KTTP cég agyagbányái voltak itt, s ezek helyén létesült a Vasas SC sport­telepe. 1869-ben jött létre a megegyezés [...], mely szerint a hat öl szé­les utat a gyár építi, és tíz évig karbantartja." Közben még bizo­nyára működhetett a gyár.

A Társulat 1893-ban vállalati betegsegélyző pénztárt létesített. 1897-ben volt Kőbányán az első, újságokban is megemlített, téglás­sztrájk, mikor - nyilván több gyárból -, 5-6.000 dolgozó sztrájkolt. A 12 pontban összefoglalt célok között ilyen - ma már meglepő -követelések voltak: 1. „A munkaidő reggel 6 órától este 7-ig tartson, benne 2 x 1/2 és 1 x 1 óra szünettel." (Vagyis, ekkor még több mint 13 óra volt a munkaidő!) 9. „Egy lakásban két családnál többen nem lak­hatnak." (Vagyis, gyakran több is lakott.) „a legények a leányoktól külön szobákban helyezendők el, s minden személy részére 1 ágy és 1 szalmazsák adandó." (Vagyis, nem mindig volt külön szoba, külön ágy.) 12. „A munkásokat verni és goromba szidalmakkal illetni szigorúan eltiltandó." (Vagyis, verhették, szidhatták őket.)

 

Mint említettük, a téglagyárak időszakosan működtek, a téli hó­napokban szünetelt a munka. „Amíg a magyar ipar üzemei évente 285 üzemnapon át dolgoztak, addig a téglaüzemek munkásai csak 229 napon keresztül voltak foglalkoztatva. A téglaipar akkori idényjel­legéből fakadt - súlyos szociális probléma - a téli megélhetés gondja." Az időszakos foglalkoztatottságból is adódott, hogy sok volt a messzebbi vidékről, külföldről, néha családostól jött munkás, köztük sok volt a szlovák és a lengyel. Ezek részére a gyárak időnként építettek munkáslakásokat. Már a 19. század végén voltak törekvések ezeknek az időszakosan hontalanná vált embereknek szociális és lelki gondozására. Ennek volt egyik eredménye az Óhegyen, a Kőér utca és Óhegy utca sarkán lévő telek megszerzése, mely 1915-ben lett a lengyeleké. Itt 1930-ban szentelték fel az Árkay Aladár tervei szerint épült, ma is így működő ún. Lengyel-templomot.

 

1898-ban eladják a Társulat szénbányáit a Salgótarjáni Kőszén­bánya Rt.-nek. A befolyt összeget a keramitgyártás fejlesztésére fordítják. 1899 és 1903 között építési válság volt, mely lassan oldódott. 1907-ben a Társulat megvásárolta a szomszédos telken működő, 1882-ben alapított (korábban Weber-Samueli-téglavető mel­letti) Örley-féle téglagyárat. Ez időben itt két kis kemence, és egy körkemence állt. Az új gyárrészleg területén 1908-ban építették meg a fajansz, majd a porcelángyárat, melyet már 1912-ben bővítnek. 1911-ben a Társulat létesíti az agyagipar területén az első tisztviselői nyugdíjpénztárt. 1913-ban, az I. világháború előtti utolsó évben a törzsgyár 60-70 millió téglát tud gyártani. A vállalat gyárainak ter­melése 106 millió tégla, 7 millió keramit, 3 millió falburkoló tégla volt. Ez idő tájban készülhetett az a postai képeslap, mely a névvál­tozás után több mit negyven évvel még mindig „Drasche téglagyár Rákos" felirattal távolból a gyártelep öt kéményét, és „Porczelángyár" felirattal egy gyárépületet mutat.

 

1916-ban újabb üzemegységek kezdenek működni. A keramit padlólapok mellett megindul a finomabb belső burkolóanyag, az „a la mettlachi" lapok gyártása és a samott termékek gyártása. 1916-ban megveszik ugyan a Dávid János és Fia Építési Vállalat budafoki gyárát, de ott termelést nem folytattak. A módosított jelű tégla a Törzsgyár­ban készült.

 

1926-ban nagy beruházások történtek. A KTTP megvásárolta Kőbányai Gőztéglagyár Társulat Pesten összes telepét, benne a

Maglódi úti telepet is. A közgyűlés a cég nevét Drasche-Kőbányai Tégla- Porcellán- és Agyagipari Részvénytársulat-ra változtatta. Az ismert és a térképeken is általában használt név azonban a Drasche maradt. Ez már nem érinti a Vaspálya úti területet, mivel ekkor az már városi terület utcákkal. Ugyanakkor vették meg az Óbudai Tégla­gyárat, ahol a finomabb agyagból tetőcserép gyártását kezdték meg. 1928-ban kezdték gyártani a klinker falburkoló téglát.

Az I. világháború után „az építőanyag ipar fejlődése megtorpant, a váltakozó ütemű lakásépítések miatt a téglagyárak kapacitása jórészt kihasználatlan volt, technikai fejlesztésük elmaradt. [...] A rendkívül súlyos gazdasági válság 1932-ben érte el mélypontját".1 A válság el­múltával, 1935 után, éles konkurenciaharc alakult ki a vezető gyárak­kal (Újlaki Téglagyár) melyben a KTTP-t is súlyos veszteség érte. Alap­tőkéje 1938-ban 3 000 000 pengőről 800 000-re csökkent. (A központi iroda korábban a VI., Teréz krt. 12. szám alatt, majd a VII., Király u. 67-ben, illetve 1935-ben már az V, Klotild utca 3. alatt volt.)

 

A II. világháború idején, 1941-től a samott gyár és a porcelángyár hadiüzem lett. 1943-ban a Drasche-részvények többsége mintegy 7 hónapig a brüsszeli Kolendelving NV birtokába került, de végül ma­gyar pénzintézetek visszaszerezték. 1944. július 15-én, a szemben lévő Rákos pályaudvarnak szánt bombatámadás érte a gyárat, melynek 16 dolgozó esett áldozatul. Elpusztult az akkori padlólap és samott gyár, valamint a IV. kemence. A Maglódi úti gyárban egy ideig zsidó kon­centrációs munkatábor volt.

A háború után a munka 1945. január 15-én, a gyártás április 20-án indult meg. Ekkor rendkívüli volt az építőanyagok, különösen a tető­cserepek iránti igény. A főváros polgármestere által meghirdetett cserépgyártó versenyt a vállalat nyerte meg. 1948-ban a vállalatból kivált a Kőbányai Porcelángyár, j 950-ben pedig a Tűzállóanyag gyár. A gyár - az államosítás után a Kőbányai Téglagyár nevet 1950. október l-jén vette fel.

 

a KTTP gyárainak téglajegyei

Az Rt. gyárainak egységes jele az ovális mélyítésben domborúan mintázott, keresztbe tett kétféle kalapács lett: a jobb oldali kalapács lefelé hegyesedő éllel, a bal oldali téglány alakú fejjel. Ennek fordítottja is előfordul, de ritkán. A kalapács-nyelek megmintázása eredetileg

igen gondos, ívelten vastagodó, végén gömbbel.  A különböző mé­retű és formájú termékeken az ovális forma aránya, mérete változó, és a kalapácsok rajza néha igen elnagyolt, mondhatni csúnya.  A tég­lákon, a nagy mennyiségű termelés egységeinek jelölésére a jel jobb vagy bal oldalán, álló vagy fekvő elhelye­zéssel, különböző méretű, mélyített római számokat alkalmaz­tak.  A különböző idomtéglákat gyakran kiegészítő jelekkel látták el.

A Törzsgyár a kalapácsos téglákon kívül RÁKOS feliratú téglákat is gyártott. A STERO feliratú téglán két kis kalapácsjel volt.

A tőkeerős Társulat az idők során, akár a közvetlen helyigény miatt, akár mint gyengébb versenytársat vagy a jobb minőségű agyag miatt, több kisebb üzemet vont saját hatáskörébe, megvásárolva őket. Azoknál az üzemeknél, melyek érdekkörébe kerültek és még tovább termeltek, megtartották a korábbi téglabélyeg betűit, de kiegészítettél a KTTP két kalapácsával. A budafoki Dávid János-féle téglagyár jelének mindkét változatát , a Gubacsi téglagyár jelét  és a Rákoson működött Szabó-féle gyár eredeti és kiegészített jelének két változatát is ismerjük.

 Sok kalapáccsal bővített jelet isme-rünk, melyek feltehetően így kelet-keztek. Ezek gyárát, gyártási helyét és időtartamát nem mindig lehet meg-határozni. Az ilyen jelek száma a két tucat körül van, de ezek nagy része nem kőbányai eredetű.

Mint a fentiekben láthattuk, a Kőszénbánya's Téglagyár Társulat Pes­ten cég az idők során váltakozó üzleti sikerekkel, de folyamatosan fejlődött, termelése és területe növekedett Az egykor falazótégla előállítására létesített gyár az újabb igények szerint, újabb technikai fejlesztésekkel gyárak csoportjává fejlődött, sokféle termék előállításával foglalkozott. A Társulathoz tartozó önálló gyárként, vagy különböző, belső üzemegységekben több termékcsoport gazdag választékát állították elő. Ezt a széleskörű tevékenységet jól mutatja a gazdasági válság és a konkurenciaharc közötti időpontban, 1935-ben kiadott, mintegy 120 oldalas árjegyzékük.180 Érdemes végignézni, mi mindent, és milyen választékban gyártott egy ilyen nagy cég. Az első oldalon mindjárt magyarázatot kaphatunk arra, hogy az eredeti név miként élt tovább. A Kőszénbánya' s Téglagyár Társulat Pesten név alatt zárójelben ugyan, de nagyobb betűkkel tudatja, hogy ő még mindig a DRASCHE. Az árjegyzékben ismertetett „általános eladási és szállítási feltételek" eléggé szigorúak, a véget ért válság után nem különösebben vevő-csalogatók. Ez időben öt önálló gyár működött a Társulat keretében, ezeken belül a különböző termékeket előállító üzemegységek.

Törzsgyár - Rákoson, a Jászberényi úton. Ennek termékei: falitégla, válaszfaltégla, keresztmetszetű tégla, különleges tégla, keramitkő, keramitlap, mettlachi lap, kőagyag árúk, samottáruk.

Maglódi úti gyár - a volt Gőztéglagyár - termékei: falitégla, sok­lyukú tégla, virágcserép.

Gubacsi téglagyár - Pestszenterzsébeten: falitéglát készít.

Óbudai gyár a Bécsi úton: falitégla, soklyukú tégla, válaszfaltégla, keresztmetszetű tégla - és csak Óbudán - tetőcserép a gyártmányok sora.

Porcellán- és Fayencegyár a Tárna utcában: főleg elektrotechnikai szerelési termékek, kevés gyógyszertári és háztartási árú. A gyártás alapanyagát adó kaolinbánya Kovászon volt.

Az előző fejezetekben ismertetett téglagyárak termékei között többféle, az egyszerű falazásra szolgáló tégláktól eltérő termékről is történt említés. Ezeket is megismerhetjük az árjegyzék segítségével, mely bemutatja a KTTP által készített különböző termékcsoportokat.

 

Falitégla

Régi kérdés, hogy a téglagyárak meddig készítették a nagyméretű és mikortól a kisméretű téglát. Ennek nincs egyértelmű végső illetve kezdeti időpontja. Az MOSZ 109/1934. sz. szabvány már egy meglévő gyakorlat szabályozását jelenti. Az árjegyzék a „közönséges fali tégla" mindkét méretét megadja, vagyis ekkor még élt a régi méret is és az új is. Az újabb típusú, soklyukú téglát már csak a kis méretrendben készítették.

A termékek szabvány szerinti meghatározása és 4 minőségi bi­zonyítvány után a 9-féle tömör, üreges, illetve válaszfaltégla adatait rajzzal, méretekkel, a gyártási hely, súly és „egy 10 tonnás vagonban szállítható darab" megadásával közli.

Az 1935. évi árjegyzékben saját szabadalom alapján készített ter­méket is ismertettek. Ez a „Drasche patent-fix" válaszfaltégla, mely mind a négy élén ékhornyos kialakítású, ami a fal szilárdságát növeli. Ezeken kívül traverz-, pillér-, padlás-, íves kúttéglát, és csatorna­építéshez való különböző, ékalakú téglákat is gyártottak.

1912-1920 között nagyszilárdságú téglát is gyártottak, STERO névvel. Az 1920-as években Sorg Antal találmánya volt az Aristos nevű, két nagy és két kis lyukkal kialakított üreges falazótégla.  Ezt a KTTP is gyártotta a Jászberényi úton.

 

Tetőcserép

A tetőcserép, mint építőanyag, édes testvére az egyszerű falitéglának. Azonban „a födélcserép minősége, úgy a pontos alak, mint az ellenálló képesség és tartós anyag tekintetében magas igényekhez van kötve." Általában finomabb agyagot és bonyolultabb munkát, majd gépeket igényelt, ezért nem minden téglagyár foglalkozott előállításával.

A tetőfedésre szolgáló fazsindely mellett, már a középkorban kialakult az égetett agyagból készített, ma is járatos forma, a hódfarkú cserép. Ez egyszerű cseréplap, alsó oldalának fölső végén egy bütyök­kel, mellyel a lécezésre lehet akasztani. Mivel a két cserép között a víz be tud folyni, ezt a cserepet egymás fölött elcsúsztatva két rétegben kell felrakni. A csigaprés egyre sokrétűbb alkalmazása során meg­oldották ennek gépi előállítását is.

Ugyancsak a csigaprés alkalmazása hozta létre a hornyolt szalag­cserepeket. Ezeknek oldalsó élein kialakított hornyok egymásra fed­nek, ezáltal megakadályozva a víz becsurgását. Ez a tetőfedés egy­rétegű, ezért könnyebb a hódfarkúnál. A hornyolt cserepeknek másik változata is kialakult, ez a préselt, vagy francia cserép. Ennek oldalsó és alsó-felső szélei is eltérő kialakításúak és a végeknél is gátolják a csapadék behatolását. Ezt a cserépfajtát darabonként, formába pré­selve állítják elő. A cserepekhez tartozik még a gerincek lefedésére használt kúpcserép. Ezt már a rómaiak is alkalmazták kézzel kialakí­tott formában. Ma leginkább a préselt megformálást alkalmazzák, bár szalagból kialakított gerinccserép is ismeretes.184 Természetesen, mindezek, a viszonylag egységes méretrendjükön belül, sokféle rés­zletformával és felületi mintával készülnek. Az árjegyzékben e ter­mékcsoport szöveges leírását ötféle cserép, kétféle kúpcserép rajzos, adattáblázatos ismertetése és négy beépítési ábra egészíti ki.

 

Az 1926-ban megvett Óbu­dai Téglagyárban, a finomabb agyagból, tetőcserép gyártását kezdték meg, azt nem is gyár­tottak más üzemeikben.

Érdekes, hogy a préselt cserép esetében átvették az ó-budai Muschong-Bohn-gyárak által is használt formát, mely Patent Bohn 253. néven volt is­mert.  Tapasztalható más, vidéki gyáraknál is, hogy egy térségben, bár saját felirat­tal, de ugyanazt a cseréptípust g szabatosságot is biztosította.

falburkoló téglák

 

A 19. század utolsó harmadában, a klasszicista építészeti stílus múltán, a historizmus térhódításával szabadon kezdtek alkalmazni más korok építészeti formáit is. Mint említettük, a pest-budai kőbányák is hanyatlásnak indultak, míg a téglagyártás fejlődött. Az egyszerűbb igényű épületek homlokzatán általában az előre gyártott, katalógusból kiválasztható, bármely stílus szerinti építészeti elemeket kezdték alka­lmazni. Az igényesebb épületek még használták a drágább faragott követ, vagy a téglafelületeket részesítették előnyben.

 

Ez az igény a téglaiparban kétféle termékcsoportot hozott létre. Az egyik a vakolatlan téglahomlokzatokhoz szüksége ép élű, pontos mé­retű, több színárnyalatban előállított tégla volt. A másik nagy csoport ennek továbbfejlesztett változata, az ugyanilyen igényekkel kialakított idomtéglák széles választéka volt. Ezekkel a minta szerint rendelt és gyártott idomokkal különböző stílus-jellegű homlokzattal bíró épü­leteket lehetett építeni. A jelenség nem volt új, csak a technika, hiszen a középkorban is készítettek idomtéglákat, akkor saját koruk ízlése szerint.

 

A falazótégláktól eltérő, sima lapú, és éles élű téglákat úgy állították elő, hogy a nyersen megformált téglát még félszáraz állapotban, sablonban tömörre préselték. A klinker falburkoló téglát 1928-ban kezdték gyártani. „A rákosi gyárunkban előállított klinker sötét-, közép-, vagy világosbarna színű, fémfényű, zsugorodásig égetett, magas nyomószilárdságú, feltétlen sav-, és fagyálló, falburkolás céljára szol­gáló téglaanyag. Klinker-gyártmányaink ezen tulajdonságait M. kir. József Műegyetem kísérleti állomásán végzett vizsgálatok igazolják." A falburkoló téglák, bizonyítványok és referenciák ismertetése után ki­lencféle klinker, háromféle fal­burkoló-terrakotta és négyféle keresztmetszeti tégla rajzát, adatainak táblázatait közli. Még ennél a terméknél is él a kétféle - a kis és a nagy - téglaméret. Ezeknek a tégláknak egy vagy két élük látszik a homlokzaton, a lapján lévő jel vagy lyuk takart.

 

„A keramit mesterséges úton előállított, magas hőfokon kiégetett nagyszilárdságú, sav- és fagyálló burkoló-anyag." „Az alkalmazott hőfok szerint az égetett agyag eleinte likacsos, magas hőfokon pedig kemény, kagylós törésű és nem likacsos tömeggé zsugorodik össze" A jellegzetes, sárga színéről könnyen felismerhető keramit alapanyaga ugyanaz a kőbányai agyag volt, melyből a téglát készítették. „A szára­zon sajtolt burkoló kövek és lapok (keramit) [...] a téglagyártástól eltérő munkamenetet kívánnak és így a téglagyár munkakörén kívül es­nek." A vegyészmérnök Görgey Artúr korábban eredményes kísér­leteket folytatott a nagy nyomással sajtolt eseréplapok tömörre égetésével, a keramit előállítására. Ez végül, 1877-ben indult meg Rost Ottó irányításával és a KTTP, majd a Magyar Kerámiai Gyár sokáig gyártotta Kőbányán. Ez a rendkívül nagy szilárdságú és kopásálló anyag, az akkori közlekedési vi-szonyok között és járművek számára, útburkolat céljára igen alkalmas volt. Hátrányos tulajdonsága, hogy nedvesen igen csúszós. Ezért bordás felülettel is gyártották. Az említett két gyár Kőbányán nem csak gyártotta a különböző méretű és alakú út-burkoló keramit kockákat, de az útburkoló munkák végzését Ts vál­lalták. A KTTP a „Budapest székesfőváros területén 1879-1934 között épült keramit burkolatú utak (123 utcanevet tartalmazó), és néhány vidéki és külföldi keramitburkolat (42 hely) listája szerint ezek együttes területe 992560 m2, vagyis majdnem 1 km volt. Az árje­gyzék a termékek szöveges ismertetésén, referenciákon kívül (23 cég) közli tizenegyféle keramitkő rajzát, mérettáblázatait. Az árjegyzékben szereplő 10,5 x 21 cm méretrendű, útburkoló keramittól eltérő, 5 x 10 cm nagyságú, járdaburkoló elem­családot is gyártottak. A keramit burkolólapokat nem csak padló, hanem falburkolat céljára is készí­tették, tizenkettőféle kialakítással, háromféle vastagságban. Ehhez to­vábbi lábazat vagy falsarok kialakí­tásához szükséges elemek is készül­tek. Korábban a 15 x 15 cm, később a 17 x 17 cm lapokat gyár­tották.

 

A mettlachi  padlólap

Az „a la mettlachi" padlóburkoló lap a keramitnál finomabb, de azzal lényegében azonos, tömörre égetett kerámiaanyag. Neve és elterjedése „a német-francia határon, a Saar folyó mellett fekvő Mettlach város­kából" indult el, amikor felfedezték „azt a finom elosztású mésztartalmú agyagot, ami lehetővé tette a belőle készült klinkercserép majdnem telje­sen pórusmentes tömörre égetését. [...] Budapest környékén, a Duna bal partján fekvő agyaglelőhelyek különösen sok meszet tartalmaznak. Ez a téglagyáraknak sokszor bosszúsá­got okozó kalciumkarbonát tar­talom éppen a Drasche gyár agyagbányáiban fordul elő leg­gyakrabban, abban az elosztás­ban, ami a mettlachihoz hason­lóan lehetővé tette, hogy megkíséreljék a nagy nyomással sajtolt cseréplapok tömörre égetését." A {OTP-ben a mett­lachi lapok gyártása 1916-ban in­dul meg.

 

A II. világháború alatt el­pusztult az akkori padló­lap gyár. 1968-ban nagy­arányú gyártmány és gyártásfejlesztésbe kezd-tek.

Az árjegyzék a termék ismertetése, fotók, refe­renciák után (25 cég) rajz­ban és adattáblázatokban mutatja be a válasz-tékot: kis és nagy méretű, 4-, 6-,-8 szögletű elemekkel, fe­lezőidomokkal, lábazati elemekkel együtt negyven kettőféle idom, mindez nyolcféle színváltozatban. A bőséges forma és szín­választék felhasználását harmincötféle mintát tar­talmazó színes lapok se­gítik.

 

SAMOTT

A samott és más tűzálló anyagok és gyártmányok ugyancsak nem tartoznak közvetlenül a téglaipar körébe. A kohók, kazánok, kémiai üzemek, kályhások stb. részéről folyamatos az igény az e körbe tar­tozó gyártmányok iránt, ezért több nagy gyár is foglalkozott előállítá­sukkal. A KTTP 1916-ban kezdte meg a samott-termékek gyártását. A II. világháborúban a korábbi samottüzem elpusztult, de helyette új létesült, mely 1950-ben Tűzállóanyaggyár néven önálló lett.

Az árjegyzék az eladási és szállítási feltételek, referenciák után (32 cég) negy-venháromféle különböző idomú és méretű terméket is­mertet rajzokkal és adattáblázatokkal. A jelzésekben szereplő SK mel­lett álló szám a termék hőállóságát fejezi ki.

 

Különféle áruk

A háromféle kőagyag csator­naelem, és a huszonegyféle méretben készített virág­cserepek mellett készítettek a keramit útburkoló tégla méretében porcelán anya­gú, fehéí Színű, elemet is, az útburkolatokban kiala kí-tandó jelzésekhez.

 

Porcellán- és Fayencegyár - Kőbányai Porcelángyár

A X., Tárna u. 4. szám egyetlen hosszú telek volt, területén koráb­ban különböző tulajdonosok (Weber, Samueli, Örley) téglavető üzeme, illetve gyára működött. A terület leválasztott fölső vége a Jászberényi út mellett, sokáig nem került beépítésre. A KTTP tulajdo­nába kerülve, 1908-tól kialakították a Porcelán utcát és a Tűzálló közt. A KTTP a gyárban, illetve területén termékváltást hajtott végre és 1908-tól téglagyára szomszédságában létrehozta Porcellán- és Fayencegyárát, melyet már 1912-ben bővített.

Ezt a gyárat valószínűleg a századforduló táján bekövetkezett ipari fejlődés és ennek kapcsán a kibontakozó elektrotechnikai igények kielégítésére hozták létre. A termékek főleg elektrotechnikai szigetelő és szerelőanyagok voltak. Ez a termékcsoport anyagánál és fel­használásánál fogva lényegesen eltért a többi terméktől. A gyárt­mányok alapanyagát, a kaolint, a Bereg megyei Kovászon (Kvaszove, Ukrajna) található bányából szállították.

Az 1935. évi árjegyzék szerint a termékek túlnyomó része elektrotechnikai célo­kat szolgált. „A nagyfeszült­ségű cikkeket a V. D. E. (Verein Deutscher Elektro­techniker) előírásai szerinti kivitelben gyártjuk és a vizs­gálati adatok is mindenben a német szabványokat köve­tik."

 E cikkek termelésbeli túlsúlyát mu­tatja, hogy a tizenegyféle gyógyszertári edény és a ti­zenegyféle jelentéktelen háztartási cikk mellett, ötvennyolcféle elektrotechnikai terméket összesen 181 méretváltozatban gyártottak.

Az üzem 1941 és 1945 között hadiüzemként működött. 1948-ban államosították, ekkor Kőbányai Porcelángyár néven kivált a KTTP-ből, majd különböző pesti és vidéki gyárakkal közös irányítás alá vonták. A Finomkerámiaipari Művek (FIM), a magyar finomkerámi­aipar gyárainak egyesítésével jött létre 1963-ban. Később további üze­meket csatoltak hozzá. Főbb gyártmányai: herendi, háztartási,díszmű-kerámiák, csiszoló- és köszörülő szerszámok, műszaki, híradástechnikai és építési kerámiák, továbbá kiegészítő tevékenység-ként: kerámi­agyártó berendezések, kerámiaipari és csiszolókorongipari gépek, berendezések tartalék alkatrészek tervezése és kivitelezése. 1982-ben fölszámolták s üzemei ismét önállóak lettek. Helyén ma a KŐPORC Elektronikai Alkatrész és Műszaki Kerámiagyártó Vállalat működik.

 

Fajansz

A fajansz árucsoport a KTTP-ben a fali csempe volt és mint a gyár neve is mutatja, nem a Törzsgyárban készítették, hanem a szomszédos porcelángyárban. Az árjegyzék az eladási feltételek és referenciák is­mertetése után huszonhatféle egész, felezett, legömbölyített lap, lábazati és szegélyidom rajzát, adattáblázatát közli. Mindez a választék hat színben volt megrendelhető.

 

Részletek

Forrás Kádár József: Kőbányai téglagyárak
Szerző Kádár József
Időszak 1868 - 1950

Hely

Budapest, Magyarország, Europa
1106 Budapest, Jászberényi út